Kedvencem

Régi hagyomány Magyarországon a piros bor, azaz sváb nevén a Siller. Annak idején főleg Kadarkából, ma már más fajtákból is készül. A lényeg, hogy vörösborosabb mint a rozé és rozésabb a vörösbornál. Azaz a rozénál mélyebb, meggypiros szín, gyümölcsösség, mellette egy kis tannin, markánsabb savtartalom jellemzi. Érlelhető is, egy-két évesen az igazi. Nagyszerű gasztro-bor, a magyaros-paprikás ételek kíváló kísérője, de akár a túrós csusza mellé is jól eshet.

Nehéz évek az egri vidéken

A siller boroknak Egerben több száz éves hagyománya van, sokak számára azonban nem ismert, mivel a rosé népszerűsége háttérbe szorította. A siller históriájában nagy változást hozott a tengerentúlról érkező, 1874 és 1914 között pusztító filoxéria (szőlőtetű - szőlő gyökerein élősködő rovar). A vész előtt a kék- és a fehérszőlőt együtt ültették, együtt is szüretelték és préselték, így kapták a sillerre jellemző színt, mely se nem vörös, se nem fehér.

Új eljárás a sillerre

Amióta külön telepítik a szőlőfajtákat, a siller bort a könnyedebb, illatos, harapós savú, vörös nedűket adó fajtákból készítik, ilyen például a Kadarka, Menoir, Pinot Noir és a Kékfrankos. A siller jellege a vörös- és a fehérbor közé tehető hasonlóan a rosé borokhoz, ízében és illatában érződnek a vörösborra jellemző jegyek, például az édes eper, a kökény illata vagy akár a fanyarkás ribizlis, málnás ízvilág. Készítése hasonlít a vörösboréra, de az erjesztés során nem várják meg, hogy a kékszőlő héjából teljesen kiázzanak a csersavak, az ízek és a színek, hanem a borász ízlésének megfelelő pillanatban préselik ki, amikor a bor színe még csak közelít a vörös felé.